Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Életképek az óvodakertben

Óvodakerti beszámoló 2022-2023

Rengeteg változás történt a tevékenységünk megkezdése óta. Az ősszel, gyümölcsfákat, ribizke és josta bokrokat ültettünk a gyermekekkel közösen. Decemberben, egy szponzor céget sikerült találnunk, akik aktív munkával segítettek nekünk abban, hogy az elszáradt és kivágott fák tövei el legyenek távolítva a kertből, így a balesetmegelőzés és a kert esztétikájának fokozása is megvalósult. A cég dolgozói kerti szerszámokat is felajánlottak óvodánknak. Segítettek elkészíteni az emelt ágyásokat, melyekhez, az alapanyagot pályázati forrásból vásároltam. A tavasszal, megkezdtük a kertben az aktív tevékenységet: duggattunk, veteményeztünk, palántáztunk a gyerekekkel közösen. Segítenek a komposztáló feltöltésében, a gyomok kitakarításában, locsolásban, virágok gondozásában is. A gyermekek nagyon szívesen kapcsolódnak be a kerti munkálatokba, mikrocsoportos foglalkoztatás keretein belül. Egy gyermek egy palánta vagy virág kezdeményezést indítottunk, aminek igen pozitív hozadéka lett. Kertünk, virágos ládáink sok szép virággal gazdagodtak. A tevékenységeket mindig komplexen valósítjuk meg, ami a tapasztalatszerzés hatékonyságát erősíti. Virágokról, időjárásról, állatokról szóló dalokat, verseket tanultunk, a mesék kiválasztásánál is figyelünk a témához kapcsolódó tartalom kiválasztására. Az ábrázolás témája mindig a környezetismereti tevékenységhez kapcsolódik, ezért gyurmáztunk, nyírtunk, téptünk, ragasztottunk változatos témakörökben. A hagyományápolás folyamatát is kapcsoltuk a kertprogramhoz. Tartottunk szüreti mulatságot, tök jó napot, kukoricafosztó hetet.... Az elmúlt napokban, megkezdtük a betakarítást is, ami nagy örömet okozott a gyermekeknek, hiszen a saját kezük munkájának eredményét fogyaszthatták el. A maradék zöldségfélét, kis csomagokban eljuttattuk az óvodás gyermekek családjához is, ezzel erősödött a kertprogramhoz való pozitív viszonyuk. A kiszedett zöldségfélék helyére a napokban fogunk saját magunk által ültetett karalábé palántákat ültetni, hogy a nyáron sem szakadjon meg a kertgondozás folyamata.